A pozitív visszajelzés ereje

Ez az első évem a gimiben, egy új társaság, ismeretlen emberek=új kezdet.
Bizony, teljesen tisztalappal lehet kezdeni. Na jó, kivéve ha egy gyökér, alacsony szőke srác, aki az általánosban is az osztálytársad volt ugyanabba az osztályba jelentkezik. Ezt a gyökeret, az egyszerűség kedvéért hívjuk csak... Gézának.
Mivel én és Géza nem voltunk puszi-pajtások, ő nem sok vizet zavart. Különben sem érdekel a véleménye.

Na, most hogy ezen túl vagyunk, jöhet a nagyon jó kérdés: min akarok változtatni?
Alapvetően egy nagyon visszahúzódó lányka voltam, aki csak a padtársával vitatta meg az élet nagy dolgait és aki akkor is komolyan ült, amikor az egész osztály majd meghalt a röhögéstől körülötte.
De tényleg, a srácok komplett versenyt rendeztek, ami a "ki tudja megnevettetni Aigiszt?" nevet viselte.

[Nagyon sokáig összvissz egy ember tudodd fuldokló röhögést előidézni nálam, de ebben nagy szerepet játszott az a cuki kék szeme és gyönyörű szőke haja, meg a meggyőzőereje és... amúgy nem tetszik, ááá dehogy.Legyen a kódneve mondjuk, Tádé]

Elég negatív volt az életszemléletem és csak a rossz dolgokra koncentráltam. Csak a barátaim mellett tudtam feloldódni, és nagyon magamra vettem, ha mondtak valamit rólam.

Elhatároztam, hogy pozitív ember leszek! Boldog leszek és felszabadult! Meg a nagy francokat - tettem hozzá gondolatban.

Fél év telt el. Nagyjából. Azt gondoltam, sosem sikerül elérnem, hogy pozitív legyek, ennek pedig két lány volt az oka. Mondjuk, hm... Gina és Enikő. Non-stop mosolyogtak, nevettek vicceket meséltek és bárkivel jól kijöttek.
Én meg csak álltam, hogy mi van? A nyomukba sem érhetek.

Azt kell mondjam, sokat változtam. Na nem egyről a kettőre, és úgy éreztem sosem jutok el addig amíg szeretnék. DE!
(Most nyer értelmet a cím)

Forrószékeztünk.
Ez annyit tesz, hogy egyvalaki kiül a székre, a többiek pedig bármit kérdezhetnek tőle és neki kötelessége válaszolni. Nincs tabu téma.
Amikor én foglaltam helyet, a többiek rendszerint a tesi órás cikis élményemről kérdeztek, amit nem véletlenül nem írok le ide.
DE!
Enikő után következett Gina kérdése. És tudjátok mi volt az?
Idézem:
"– Hogy tudsz mindig ilyen mosolygós lenni?"

Először is ledermedtem. Pont ő kérdezi ezt, tőlem?
– Én nem is vagyok mosolygós – feleltem a legnagyobb őszinteséggel.

Erre a teremben felhangzott az a tipikus "Áááá neeem", "Dehooogy" meg "khm-khm-khm".

Ne tudjátok meg milyen jól esett.